Tantárgy adatlapja

Tárgy neve: Ószövetségi bevezetés IV.
Tárgy kódja: HXXOSO0004AX
Óraszám: N: 2/0/0, L: 10/0/0
Kreditérték: 3
Az oktatás nyelve: magyar
Követelmény típus: Kollokvium
Felelős kar: HTK
Felelős szervezeti egység: Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kar
Tárgyfelelős oktató: Dr. Racs Csaba
Tárgyleírás:

A tantárgy céljának rövid ismertetése: 

A félév során megismert anyag révén a hallgató a katolikus egyház hitével és hagyományával összhangan tisztában legyen az Ószövetség kánon- és szövegtörténetével. Ismerje a bibliai Izrael és környezete történetét, mely az ószövetségi könyvek, és azok tanításának, hátterét képezi. Képes legyen a bibliai szövegek és a profán régészeti, paleográfiai források kritikus, ugyanakkor a katolikus egyház álláspontjának vonalában álló, értékelésére.

 

Elsajátítandó elméleti ismeretanyag: 

A szemeszter előadásainak megközelítőleg 20%-a az Ószövetség kánon- és szövegtörténtébe, valamint ókori fordításaiba vezet be. Ezt követően az előadások nagy része a bibliai Izrael történetével foglalkozik a Kr. e. XII. századtól Kr. e. 63-ig, azaz Izraelnek mint népnek a megjelenésétől egészen a Hasmoneusok korszakának végéig. Az ismertetés kitér a honfoglalás előtti hagyományokra is (pátriárkák, mózesi preizraelita hagyomány), valamint az ókori Közel-Kelet történelmének szorosan idevágó részeire (Mezopotámia, Egyiptom, Hettita Birodalom stb.). A történeti anyag feldolgozása a rendelkezésünkre álló források (régészet, feliratok, profán és bibliai szövegek) kritikus kiértékelésére alapul.

 

Elsajátítandó gyakorlati ismeretanyag: -

 

A 2-4 legfontosabb kötelező irodalom felsorolása bibliográfiai adatokkal:

 

Rózsa Huba, Izrael története, SZIT, Budapest, 2019.

 

Mittmann, Siegfried – Schmitt, Götz (Hrsg.), Tübinger Bibelatlas. Auf der Grundlage des Tübinger Atlas des Vorderen Orients (TAVO). Tübingen Bible Atlas: Based on the Tübingen Atlas of the Near and Middle East, Deutsche Bibelgesellschaft, Stuttgart, 2001. ISBN 3438060221

 

Aharoni, Yohanan – Avi-Yonah, Michael – Rainey, Anson F. – Safrai, Ze’ev, The Carta Bible Atlas, Carta, Jerusalem 20024. ISBN 9652204870

 

A 2-4 legfontosabb ajánlott felsorolása bibliográfiai adatokkal:

 

Jagersma, Henk, Izrael története I-II. Református Zsinati Sajtóosztály, Budapest, 1991. I.: ISBN 9024233518; II.: ISBN 9024228166

 

Bright, John, Izráel története, Kálvin kiadó, Budapest, 2001. ISBN 9789633008812

 

Bock, Sebastian, A bibliai Izrael története, JEL Kiadó, Budapest, 2006. ISBN 9639318361

 

Kuhrt, Amélie, Az ókori Közel-Kelet, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Piliscsaba, 2005. ISBN 9789639206008

 

Grabbe, Lester L., Ancient Israel: What Do We Know and How Do We Know It?, T&T Clark, London, 2017. ISBN 9780567670434

 

Elmélet-gyakorlat aránya: 

Elméleti óra óraszáma: heti 2; félévi: 10 Gyakorlati óra óraszáma: -

 

Az alkalmazott oktatási módszerek:

 A félév anyagának bemutatása „frontális” előadások, alkalmanként vizuális szemléltetőeszközök használatával kiegészítve, során történik.

 

Az értékelés módja: kollokvium

 

Az értékelés kritériuma:

 A félév során elvárás a hallgatók aktív órai és egyéni munkája a vizsgához szükséges úgynevezett „saját anyag” kidolgozásához. Az előadásokon való részvételt illetően TVSz 33. § (9-10) és annak HTK kari kiegészítése irányadó. A megszerzett ismeretek értékelése öt fokozatú rendszerben történik, jeles (5), jó (4), közepes (3), elégséges (2), elégtelen (1) minősítéssel. A félév aláírásának feltétele a TVSz 33. § (9-10) és annak HTK kari kiegészítése által megkövetelt részvétel az előadásokon, illetve az évközi beszámolók teljesítése, melyek minősítése beszámítható a szemeszter végi érdemjegybe. A szóbeli vizsga az előzetesen kiadott tételjegyzék alapján történik, a vizsgázók számára min. 15 perc előzetes felkészülést biztosítva.

 

Az értékelés két végpontját illetően:

 

1.) Elégtelen érdemjegyet kaphat az a hallgató, aki nem jelenik meg az órán, vagy passzív résztvevője annak. Nem érdeklődik a téma iránt. A kurzus teljesítéseként meghatározott feladatokat nem teljesíti, vagy teljesíti, de az sem szakmailag, sem módszertanilag nem felel meg a minőségi elvárásoknak.

 

2.) Jeles érdemjegyet az a hallgató kap, aki aktív, konstruktív és minőségi munkavégzés jellemzi. A feladatot a követelményeknek megfelelően, alaposan és színvonalasan elkészíti. A kollokvium során meggyőzően bizonyítja az adott témában való felkészültségét és jártasságát.

 

Miként járul hozzá a tantárgy a KKK-ban megjelölt kompetenciaelemek megszerzéséhez: 

A félév alapozó jellegű, mely az Ószövetség történeti hátterének ismerete révén előkészíti az egyes könyvek, a katolikus egyház tanítását és hagyományát figyelembe vevő, tartalmi-teológiai ismeretét, és mindennek önálló, korszerű, szaktudományos, a célközönséget figyelembe vevő átadását. Ugyanakkor a a bibliai szövegek és a profán régészeti és paleográfiai adatok kiértékelése segíti az érvelő, tudományos párbeszédre való képességet teológiai és egyházi területen egyaránt.

 

 

A tárgy az alábbi képzéseken vehető fel

magyar nyelv és irodalom BMNB-XMA mesterképzés (MA/MSc) Nappali magyar 4 félév BTK
mentálhigiénés családkonzulens BMLB-XMCSK mesterképzés (MA/MSc) Levelező magyar 4 félév BTK
modern Közel-Kelet tanulmányok BMLB-XMKK mesterképzés (MA/MSc) Levelező magyar 2 félév BTK
művészettörténet BMNB-XMU mesterképzés (MA/MSc) Nappali magyar 4 félév BTK
nemzetközi tanulmányok BMNT-XNT mesterképzés (MA/MSc) Nappali magyar 4 félév BTK
neveléstudomány BMLB-XNTM mesterképzés (MA/MSc) Levelező magyar 4 félév BTK
neveléstudomány BMNB-XNTM mesterképzés (MA/MSc) Nappali magyar 4 félév BTK
osztatlan tanári képzés BONP-XTAN osztatlan képzés Nappali magyar 10 félév BTK
osztatlan tanári képzés BONP-XTA11 osztatlan képzés Nappali magyar 11 félév BTK
osztatlan tanári képzés BONP-XTA10 osztatlan képzés Nappali magyar 10 félév BTK
szechenyi-img-alt