"A Pázmányos lelkigyakorlat csodálatos és igazán feltöltő élmény volt számomra. Már az első pillanatoktól kezdve érezni lehetett Isten jelenlétét az egész lelkigyakorlatos házban. Jó volt egy kicsit kiszakadni a mindennapokból, elcsendesedni, és időt szánni arra, hogy még közelebb kerüljek Istenhez.
Különösen sokat jelentett számomra, hogy a szaktársaimmal és a tanáraimmal is egy kötetlenebb, imádságos közegben lehettünk együtt. Jó volt őket egy másik oldalukról is megismerni, együtt imádkozni, beszélgetni és megosztani egymással a gondolatainkat, tapasztalatainkat. Emellett öröm volt új embereket is megismerni a Pázmány más karairól, és megtapasztalni, hogy bár különböző szakokról érkeztünk, mégis összeköt minket a hitünk és az egyetem közössége.
Nagyon jó volt Istennel kezdeni az új tanévet. A lelkigyakorlat alatt mélyen megtapasztaltam az Ő szeretetét és érintését, és azt, hogy milyen jó egyszerűen csak jelen lenni Előtte. Sok olyan gondolatot, élményt és lelki útravalót kaptam, amelyeket szeretnék magammal vinni az előttem álló időszakra is.
Hálás vagyok minden beszélgetésért, közös imáért, dicsőítésért és csendes pillanatért. Úgy érzem, hogy megerősödve és megújulva tértem haza, és szeretném, ha az ott megtapasztalt béke és Isten közelsége a hétköznapjaim meghatározó része lehetne."
Völgyesi Rozália
katolikus teológus I. évfolyam
https://www.facebook.com/photo/?fbid=1591752902962027&set=pb.100063819976611.-2207520000