„Itt állok a küszöbön, és zörgetek az ajtón”

2025.02.27.

Bemutatták Dr. Takács Gyula „A Jelenések könyve” című könyvét február 26-án a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán. A szerzőt és művének méltatását Dr. Kocsis Imre, a Szent II. János Pál Pápa Kutatóközpont Biblikus Kutatócsoport vezetője tartotta meg. Ezt megelőzően a jelenlévőket Dr. Martos Levente Balázs esztergomi segédpüspök üdvözölte. A Hittudományi Kar nevében Dr. Perendy László dékán köszöntötte a megjelenteket.

Mint az a méltatás során is kiderült, Dr. Takács Gyula műve kibővített könyvnek számít, amelyet a szerző több évtizedes elmélyült kutatás eredményeként tárhatott az érdeklődő olvasók felé. A Jelenések Könyve a legnehezebben értelmezhető az újszövetségi iratok közül, éppen ezért rendhagyó műnek számít a most készült tudományos kiadvány.

A szerző a köszöntők és a méltatást követően bemutatta művét.

A rendezvény a Rektori Hivatal támogatásával és a Szent II. János Pál Pápa Kutatóközpont együttműködésével valósulhatott meg. Köszönjük a Hittudományi Kar segítségét és a helyszín biztosítását.

 

 

Kapcsolt galéria

Események

08.
2025. ápr.
HTK
Posztdoktori Konferencia
08.
2025. ápr.
HTK
Emlékkonferencia Rokay Zoltán halálának elős évfordulóján
További események
szechenyi-img-alt