A remény zarándokai címmel szervezett szimpóziumot november 10-én a PPKE HTK, amelyen elsősorban a Kar végzett hallgatói vettek részt. A megjelentek egyháztörténeti és biblikus szempontokat ismerhettek meg a jubileumi szentévek történetével, illetve a jubileumi év és a zarándoklatok biblikus hátterével kapcsolatban. A szentév ugyan végéhez közeledik, a remény üzenete azonban aktuálisabb, mint valaha.
dr. Martos Levente Balázs
A Hittudományi Kar megjelent tagjait dr. Kocsis Imre, a Kar Újszövetségi Szentírástudomány Tanszékének vezetője, majd dr. Martos Levente Balázs, a Bibliai Nyelvek Tanszék vezetője köszöntötte. A zarándoklás témája, mondta, bibliai, elsősorban ószövetségi gyakorlaton alapul, keresztény változata későbbi évszázadokban alakult ki. A homo viator, az úton lévő ember tapasztalata sűrűsödik össze előbb a pátriárkák, majd Jézus történetében is. A keresztény zarándoklat mindenesetre mélyebben kapcsolódik Krisztus eseményéhez és a vele kapcsolatos helyekhez. A zarándoklat témájának aktualitást ad, sőt, a teológiai kar hallgatói számára küldetésük részét jelentheti, hogy sok ember keresi a kultúra és a spiritualitás találkozását éppen zarándokutakon.
Személyes hangú előadást tartott a szentév történetéről és gyakorlatáról dr. Kránitz Mihály fundamentálteológus. A szentévek története távolabbról az ószövetségi zarándoklatokhoz kapcsolódik, majd 1300-tól kezdve lett a katolikus egyház gyakorlata. Ehhez sokak vágyakozása, majd a pápa kapcsolta hozzá a búcsúk elnyerését. Akik ma Rómába zarándokolnak, mondta el a professzor, konkrét segítséget kapnak gyalogos útjukhoz, amely a szentkapun át vezet a bazilika szentélyébe. A forgalmas téren is elsőbbséget élveznek azok, akik átveszik a zarándok csoportok keresztjét, és azt kísérve, illetve mintegy annak vezetésével érkeznek a bazilikába. A római zarándokok szívesen keresik fel az általuk is ismert személyek emlékhelyeit, így Szent II. János Pál, vagy legújabban Ferenc pápa sírját.
A következő előadást dr. Lukács Ottília ószövetség kutató, a Pécsi Hittudományi Főiskola rektora tartotta, mégpedig a jubileumi év ószövetségi eredetével, a Jóbel évvel kapcsolatban. Gondolatait a héber jóbel szó eredetének bemutatásával kezdte. A jóbel szó közvetlen jelentése – talán meglepő módon – kos. Bibliai előfordulásaiban nyomon követhető, ahogy e jelentés mellé társul a ’kosszarv’, illetve a ’harsona’, majd egyre speciálisabban az 50. évben tartandó „jubileumi év”. A vonatkozó előírásokat a Leviták könyve írja le (Lev 25,8-55). Ez a ’harsona’ jelentést immár következetesen a sófár szóval fejezi ki. A szöveg a vagyon visszaadására és a szolgák felszabadítására vonatkozik. Szabályozza a földek eladását, a házak és legelők tulajdonjogát, majd a (rab-)szolgák helyzetét. A jóbel év felszabadító valósága nem vonatkozik az idegenekre. A szöveg visszatérő elvi alapja, hogy Izrael földjének és a nép minden egyes tagjának Isten a gazdája – a zsidó ember nem tehető valódi rabszolgává. A hét szombatját felnagyítja a hetedik év ritmusa (Lev 25,1-7), illetve a jóbel-év, amely az évhetek szombatja. Mindennek, mondta el dr. Lukács Ottília, antropológiai, teremtésvédelmi és teológiai jelentősége is van. Az embernek minden héten pihenésre van szüksége. A földnek hétévente adatik meg ugyanez. A jubileumi év pedig a nagy megpihenés jele, amely csak Isten által lehetséges.
Dr. Kocsis Imre előbb röviden ismertette dr. Fodor György elküldött előadását, amelyet ő betegség miatt sajnos nem tudott megtartani. Gondolatsora János evangéliumának egy versével, illetve ennek ószövetségi hátterével foglalkozott. „Még 50 esztendős sem vagy, és láttad Ábrahámot?” Jézust a vele vitázók nem tartják kellően tapasztaltnak ahhoz, hogy Ábrahámra hivatkozhasson.
Kocsis professzor ezután tért át a zarándoklatok bibliai tematikájára. A Pentateuchus három törvénykönyve kisebb változtatással három zarándokünnepet rendel el. A legősibb szövegek még nem teszik kifejezetté, hogy mikor és hova kell elzarándokolni, csak arról szólnak, hogy „az Úr színe elé” kell járulni. A MTörv 16,16 kifejezése erre: „azon a helyen, amelyet az Úr kiválaszt”. Ezen a szöveghelyen már az ünnepek neve is előkerül: a kovásztalan kenyerek, a hetek ünnepe és a sátoros ünnep. Végül a Lev 23,1-38 a vezetőket szólítja meg, akiknek az a felelőssége, hogy hívják össze Izrael népét. Az ószövetségi szövegek e törvénykezés mellett konkrét példákat is adnak zarándoklatokra (1Sám 1-2), illetve valódi zarándoklatokról tanúskodnak a zsoltáros zarándokénekei és a zarándoklatok prófétai kritikája (Iz 1,10-20). Izajás rendkívül kemény kritikát gyakorol Isten nevében. Ennél sokkal derűsebb és ünnepélyesebb az Iz 2,1-5 jövendölése, amely a nemzetek végső, nagy jeruzsálemi zarándoklatára tekint, vagy hasonlóképpen pl. az Iz 25,6-8 szavai, amelyek az Úr ünnepi lakomájára, illetve a halál megsemmisítésére készülnek. Másfelől az újszövetségi szövegek is többszörösen jelzik, hogy Jézus egész életében – gyermekkorától a nyilvános működéséig – gyakorolta a zarándoklást, s ebben alkalmanként a keresztények is követték (vö. ApCsel 21,1-26). Jézus maga is beszélt a nemzetek egybegyűléséről (pl. Mt 8,11), illetve tanítványainak elküldése arra is irányult, hogy ezt a közös zarándoklatot, az egyházba való egybegyűjtést ők kezdjék meg (Mt 28,19). A zarándoklat végső célja azonban maga Jézus: „Aki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék…!” (vö.: Jn 7,37-38).
Az előadásokat a hallgatók kérdései és az előadók válaszai, derűs beszélgetés és együttlét követte.
