Február 12-én immár huszadik alkalommal rendezték meg a budapesti, fakultási jogokkal rendelkező Kánonjogi Intézet éves nemzetközi konferenciáját a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Szentkirályi utcai épületében, a Szent II. János Pál pápáról elnevezett díszteremben.
Az eltelt évek és a nemzetközi szakma legjelentősebb előadói közreműködésével megrendezett tudományos konferencia nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a magyarországi kánonjogi kutatásoknak és képzésnek a nemzetközi szakmai környezetben elért megbecsültsége folyamatosan erősödjön.
Szuromi Szabolcs Anzelm OPraem, a PPKE rektora bevezetőjében hangsúlyozta, hogy a sorozat első konferenciáját 1999. február 9-én a Szent Rendben részesült személyek sajátos küldetése kánonjogi szempontból témában tartották; azóta jelentősen változott a körülöttünk lévő társadalom, az erkölcs és a fiatal generációk érdeklődése, neveltetése, tanulmányai, értékrendje és az Egyházhoz való viszonya. Éppen ezért idén a szimpózium A papi életállapotra és az egyházi hivatalra való alkalmasság – kánonjogtörténeti megközelítésben címet viselte.
Elsőként Antonio Viana Tomé, az Universidad de Navarra Facultad de Derecho Canonico dékánja elemezte az alkalmasság, a hitelesség és a felelősség kérdéskörét az egyházi hivatal vagy az Egyház megbízásából tevékenykedők vonatkozásában. Külön kiemelte, hogy minden szolgálat, feladatkör, hivatal a társadalomban külsőleg megnyilvánuló tevékenység végrehajtása. Az Egyház nevében folytatott tevékenység mind a feladatkört ellátó személyt, mind magát az illetékes egyházi hatóságot kötelezi, hogy a tevékenységen keresztül az Egyház hiteles erkölcsi és szentségtani álláspontja fejeződjön ki, beleértve az egyes személyek saját életpéldáját. Csakis így lehet az Egyház objektív tanítását annak intézményrendszerén keresztül hitelesen átadni.
Nicolás Álvarez de las Asturias, a madridi Universidad Eclesiástica San Dámaso professzora az 1917-es Egyházi Törvénykönyv és a II. vatikáni zsinat előírásait vetette össze a papszentelésre való alkalmasság szempontjából. A madridi professzor különleges hangsúlyt helyezett a fiatalok plébániai képzésére, a plébániai életben történő tevékenységükre és a plébános-lelkipásztor egyedi szerepére a valódi papi hivatás felismerésében. Fontosnak nevezte, hogy a plébániai közösségben lehetővé váljon a papi hivatásban és lelkiségben történő megerősödés. Szükséges, hogy a fiatalok hiteles példát kapjanak a plébániai életben a szent szolgálat sajátosságáról és fontosságáról, a plébániai cselekmények pedig erősítsék bennük azt a tiszta lelkiismeretet, amely alkalmassá teheti őket a felszentelt életállapotra. Ebben a következő lépcsőfokok a szemináriumi képzés, majd az illetékes megyéspüspök döntése.
Joaquín Sedano, az Universidad de Navarra professzora a papi szolgálatra való alkalmassági kritériumokat foglalta össze a Decretum Gratiani (1140 körül) alapján. Előadásában teljes áttekintést adott a korábbi időszakok egyházfegyelmi anyagát feldolgozó érett középkor a szent rendekhez bocsátható személyek tulajdonságaira vonatkozó általános előírásairól.
Végül Szuromi Szabolcs Anzelm a papságra való alkalmasságra vonatkozó előírásokat összegezte az Egyház korai időszakának forrásai alapján, beleértve az újszövetségi és az első négy évszázad egyházatyáktól, valamint zsinatokról származó meggyőződését. Előadásában a PPKE rektora kitért mind az ó- és újszövetségi papság sajátosságainak összehasonlítására, mind a kisebb és nagyobb rendek kialakulására, az egyes egyházi állandó és ideiglenes szolgálatok tulajdonságaira, pontos tartalmára, feltételeire és akadályaira.
A hazai és határon túli magyar teológusok, kánonjogászok és jogászok jelenlétében megtartott, témájában különösen is aktuális nemzetközi konferencián részt vett Erdő Péter bíboros, valamint Bruno Esposito OP, a Pápai Szt. Tamás Egyetem kánonjogász professzora is.
