Tantárgy adatlapja

Tárgy neve: Szentháromságtani elméletek a IV-VIII. századig
Tárgy kódja: HXXDOD0005BX
Óraszám: N: 1/0/0, L: 0/0/0
Kreditérték: 6
Az oktatás nyelve: magyar
Követelmény típus: Kollokvium
Felelős kar: HTK
Felelős szervezeti egység: Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kar
Tárgyfelelős oktató: Dr. Puskás Attila
Tárgyleírás:

A kurzus célja mélységében bemutatni a III. századtól kezdődő, majd a IV-V. században tetőződő szentháromságtani viták történeti folyamatát, érvrendszereit, bibliaértelmezési stratégiáit, szókészletének alakulását, legkiemelkedőbb alakjainak elméleti álláspontjait és a Nikaiai zsinat hitvallási szövegének hatástörténetét. Az előzmények tárgyalása során megkülönböztetett figyelmet fordítunk Órigenész trinitárius koncepciójára, melyhez viszonyítva határozták meg saját álláspontjukat az I. Nikaiai zsinaton résztvevők, s később is megkerülhetetlen elméleti pozíció maradt. Részletesen elemezzük Áriusz érveit, majd a Nikaiai hitvallás válaszát és recepciójának történetét. A keleti tradícióból elsősorban Szent Athanasziosz trinitárius teológiájával, valamint Nagy Szent Baszileiosz pneumatológiájával foglalkozunk. Ezt követően a nyugati tradíció legkiemelkedőbb képviselőjének, Szent Ágostonnak a De Trinitate című munkája lesz vizsgálódásunk tárgya, mely számos ponton új és máig tartóan jelentőséggel bíró perspektívákat nyitott meg a Szentháromság misztériumának értelmezésében.

 

Kötelező irodalom:

Athanasziosz, Szent, Első beszéd az ariánusok ellen; Harmadik beszéd az ariánusok ellen; A Nikaiai Zsinat határozatáról; Dionüsziosz véleményéről; Első levél Szerapionhoz, in Ókeresztény Írók, 13 (szerk. Vanyó László), SZIT, Bp. 1991, 163-393; 447-492. ISBN 9633605989

Aurelius Augustinus, A Szentháromságról, in Ókeresztény Írók, 10 (szerk. Vanyó László), SZIT, Bp. 1985.

Baszileiosz, Nagy Szent, A Szentlélekről, in A kappadókiai atyák, Ókeresztény Írók, 6 (szerk. Vanyó László), SZIT, Bp. 1983, 71-163.

Órigenész, A princípiumokról I-II, Paulus Hungarus – Kairosz, Bp. 2003. ISBN 9789639484436

Órigenész, Kommentár János evangéliumához, Kairosz, Bp. 2017. ISBN 9789636628741

Ajánlott irodalom:

Ayres, L., Augustine and the Trinity, Cambridge 2010. ISBN
9780511780301

Castagno, A.M., Origene. Dizionario. La cultura, il pensiero, le opere, Cittá Nuova, Roma 2000. ISBN 978-8831192545

Kelly, J.N.D., Early Christian Creeds, London 1972.

Lilla, S., Introduzione al Medio platonismo, Roma 1992.

Livingstone, E. A., Studia Patristica XXXII. Athanasius and his Opponents, Peters, Leuven 1997. ISBN 978-9068318548

Luislampe, P., Spiritus vivificans. Grundzüge einer Theologie des Heiligen Geistes nach Basilius von Caesarea, Münster 1987. ISBN 978-3402039533

Meredith, A., Gregory of Nyssa, London/New York 1999. ISBN 9780415118408

Ritter, A.M., Das Konzil von Konstantinopel und sein Symbol, Göttingen 1965.

Robertson, J.M., Christ as Mediator, Oxford 2007. ISBN 9780199212606

Shaff, Ph., Nicene and Post-Nicene Fathers, Series II, vol. 4., 9, in Christian Classics Ethereal Library; 1.1 edition, 2009.

Simonetti, M., La crisi ariana nel IV secolo, Roma 1975.

http://www.gianfrancobertagni.it/materiali/cristianesimo/Manlio%20Simonetti,%20La%20crisi%20ariana%20nel%20IV%20secolo.pdf

Somos R., Órigenész és a görög filozófia, Pécs 1995. ISBN 9636413940

Stead, Chr., Divine Substance, Oxford 1977.

Tetz, M., Athanasiana. Zum Leben und Lehre des Athanasius, Berin-New York 1995.

Williams, R., Arius. Heresy and Tradition, London 1987. ISBN 9780802849694

Wisse, M., Trinitarian Theology beyond Participation. Augustine’s De Trinitate and Contemporary Theology, in T&T Clark Studies in Systematic Theology, vol. 11 (ed. by J. Webster, J. A. McFarland, I. Davidson), New York 2011. ISBN 9780567541321

 
 

A tárgy az alábbi képzéseken vehető fel

katolikus teológus HOLH-T osztatlan képzés Levelező magyar 10 félév HTK
szechenyi-img-alt